A legtöbb cég a modernitás, a változásokkal való lépéstartás jegyében igyekszik rávenni dolgozóit, hogy a belső kommunikációban fokozottabban használják a közösségi médiát. Nincs is ezzel semmi baj; a gond abból adódik, hogy többségük kényszert használ ennek érdekében – mondja Georgiu Achilles, a CEU Business School programigazgatója. Ha pedig kötelezővé tették, hát mérik is a dolgozók online közösségi aktivitását – sajnálatos módon azonban csak mennyiségi szempontból, tökéletesen figyelmen kívül hagyva a minőségi szempontokat. „A minőséget feláldozzuk a mennyiség oltárán, csak hogy strukturálni tudjuk a strukturálhatatlant. A közösségi kommunikációt nem lehet és nem szabad korlátok közé szorítani” – fogalmazza meg a problémát Georgiu Achilles.
Igazán tiszteletreméltó, ahogyan a kisebb és nagyobb vállalatok menedzsmentje igyekszik belső kommunikációra is használni a közösségi rendszereket, jó példát mutatva a beosztottaknak. De erőfeszítéseikről sokszor szinte ordít, hogy közösségi aktivitásuk kényszeres, és egyáltalán nem olyan önkéntes, mint amilyennek mutatni szeretnék. „Mindenki kapott már ilyenfajta e-mailt: ’Olvasd el a blogomat, izgalmas témáról posztoltam’. De miről, könyörgöm? Legalább valami kis ízelítőt adjon a témából! Hadd döntsem már el én, hogy érdekes-e számomra, megéri-e az elolvasására fordított idő. Ezek a levelek csak arra jó, hogy rákattintsak a blogra, és ott legalább egy pillantást vessek a posztra. A vállalat menedzsmentje pedig megkapja a blog statisztikáit, és nagyon boldog lesz, mert azt látja, hogy mindenki nekiállt használni a közösségi médiát, olvassa a cikkeket, blogokat, kommenteket. Csak éppen az egész nem igaz” – említ egy tipikus példát a programigazgató.
Természetesen nem könnyű mérni a közösségi médián folytatott aktivitás minőségi elemeit, hiszen a minőség erősen szubjektív tényező. A posztokra érkező kommentek és a lájkok száma sem feltétlenül mérvadó, hiszen a kommentek többsége kimerül annyiban, hogy „ez kiváló ötlet” vagy „teljes mértékben egyetértek veled”. Sokkal jobb lenne olyan hozzászólásokat olvasni, amelyek elemzik az eredeti posztot, vagy azt továbbgondolva élénk vitát generálnak. Vannak ilyenek is, ám legtöbbször hiába ír valaki valami izgalmasat, az elvész az általános zajban.Agilis vagy közösségi?
„Nemrégiben MBA-hallgatókkal beszélgetve három kategóriába tudtuk sorolni a vezetőket és vezetési stílusukat a közösségi médiához való viszonyuk alapján” – folytatja a Georgiu Achilles. (Lásd: a „Vezetők típusai…” című keretet!)
Mindenki számos olyan vezetőt ismer, akik nem feltétlenül jók a közösségi kommunikációban, míg a valós életben igazán inspiráló és motiváló személyiségek. Akkor ők most jó vagy rossz vezetők? Csak az lehet a jó vezető, aki a közösségi térben is hangosan hallatja a hangját?
Vezetők típusai a közösségi média használata szerint
Georgiu Achilles szerint sokan – tévesen – összekapcsolják a közösségi aktivitást és az agilis vezetési módszertant. Egy jó vezető nem úgy figyeli csapatának motivációját és elkötelezettségét, hogy szociális aktivitásukat méricskéli; sokkal inkább úgy, hogy együtt dolgozik velük.
Kétirányú, élvezetes
A fentiek mellett továbbra is igaz, hogy a vállalatnak jót tesz, ha a vezetők és a dolgozók a közösségi tereken is tartják egymással a kapcsolatot. A kérdés már csak az, hogy végül is miként növelhető a dolgozók közösségi aktivitása?
„A legfontosabb, hogy senkit se kényszerítsünk: hagyjuk, hogy mindenki a maga módján vegyen részt ebben a tevékenységben” – tanácsolja Georgiu Achilles. Adjunk neki izgalmas eszközöket, és használni fogja. Nem lehet mindenkiből Homo informaticust faragni, és meg kevésbé kellene megszüntetni a kommunikáció hagyományos formáit csak azért, mert a megmondóemberek szerint a közösségi média lesz az üzleti tevékenység fő terepe.
Szintén fontos, hogy a közösségi kommunikáció lehetőség szerint vonja és vonzza be az embereket. A vállalatoknál ma folytatott kommunikáció többnyire egyirányú; a visszajelzés adása egy lájkban vagy megosztásban ki is merül. Kinyilatkoztatások helyett sokkal hasznosabb lenne kérdéseket és kételyeket felvetni, ne adj’ isten, rákérdezni a munkatársak ötleteire és elképzeléseire; így akár még gyümölcsöző párbeszéd is kialakulhat. Ehhez kapcsolódik, hogy a közösségi együttműködésnek az egyenlőség és egyenjogúság elvére kell épülnie. Még ha a szervezet alapvetően nem is lapos, a közösségi térben nincs helye a hierarchiának.
További lényeges tényező, hogy senki ne akarja szabályozni a közösségi kommunikációt, legyen a hálózat önszabályozó. A hálózati dinamika nem erőltethető ki fentről érkező rendeletekkel; az a jó hálózat, amely megteremti saját íratlan szabályait, amelyeket aztán az egész közösség elfogad. A kommunikáció moderálására szükség lehet, de a beavatkozásnak ki is kell merülnie ennyiben.
Végül, de korántsem utolsósorban, a közösségi kommunikációnak élvezetesnek kell lennie. A fiatalabb munkavállalók többsége már az „Y” generációba tartozik, és számukra az egyik legfontosabb dolog az életben, hogy jól érezzék magukat. Ha az együttműködés jó móka, az emberek motiváltabbak lesznek abban, hogy aktív tagjai legyenek az online közösségnek. „A lényeg, hogy a dolgozók ne úgy érezzék, hogy részt kell venniük valamiben, hanem úgy, hogy részt akarnak venni benne” – ad még egy tanácsot Georgiu Achilles.